Lábujjhegyen
(részlet)

A lába fázott a papucsban, cipőt húzott. Kiment a konyhába, elmosott két bögrét, de mintha valaki dróton húzta volna, észre se vette, hogy mit csinál. Visszajőve odanyúlt a polchoz, és föllapozta az időről szóló tanítást a Prédikátor Könyvéből.

"mindennek megvan az órája
és minden szándéknak
a maga ideje az ég alatt.
Van ideje a születésnek és a halálnak;ideje
az ültetésnek és az ültetvénykiszedésének.

Ideje az ölelésnek és ideje a gyógyításnak;
ideje a bontásnak és ideje az építésnek.
Ideje a sírásnak és ideje a nevetésnek;
ideje a jajgatásnak és ideje a táncnak..."

Csöngött a telefon. Bosszantotta a hangja, szeretett volna csöndben, egyedül maradni, végigolvasni a többi sorokat. De a készülék makacsuk szólt...
Felveszem... Éva köszön bele. Régóta próbáltunk időt találni egy beszélgetésre. Mára terveztük. tizenegykor nála. Szakadozott a hangja, nehezen beszél.
- Ne haragudj... Úgy készültem a találkozásra... De arra kérlek, ne gyere ma el..
- Baj van?
- A barátnőm... A legjobb barátnőm agyvérzést kapott. Megműtötték... Nem tudok most másra gondolni...
- Hány éves?
- Ötven.
- Súlyos az állapota?
- Igen. "NE hagyjatok meghalni, olyan boldog vagyok...!" Ezt mondta... Amíg beszélni tudott.. Sokan gondolunk rá. Sokan... Az egész élete egy segélykiáltás. Mindent megél... jelen időben, teljes szívvel... mindent... még a szélsőségeket is.
Nem tudom miért kérdeztem meg:
- Milyen színű a haja?
- Sötétbarna volt. Most kopasz..
Hallgattunk. Sokáig. Éva szólalt meg.
- Fájdalom és remény van bennem... És bizakodás... Olyan adakozó ez a tavasz... Bomlik és ad, ad, számolatlanul. Elhiszed-e, békességet érzek. Mint nemrég, amikor a Rómából jött híreket hallgattam. Az utolsó üzenetet az elmenni készülő, öreg pápától... Legyetek derűsek... Úgy éreztem, az egész világ lábujjhegyen járt akkor. Szeretetből és tapintatból...
Elköszöntünk, letette a kagylót.
A szavak ott zakatolnak a fejemben..

"Ideje az eltépésnek,
és ideje a megvarrásnak;
ÉS ideje van a hallgatásnak
és ideje a szólásnak.."

Miért olyan nehéz?
Miért olyan szép és nehéz embernek lenni...

/Lábujjhegyen/