Az alázatról és a méltóságról


Az emberek szívesen dölyfösek és gyűlölködők, mihelyst módjuk nyílik erre; s legtöbbször
valóban oly sajátosan kegyetlenek, mint a gyermekek. De te maradj alázatos,
s ugyanakkor őrizd meg méltóságodat.
Mert a kettőt csak egyszerre őrizheted meg. Emberi méltóságod torz magatartás
lesz, ha nem dereng mögötte esendő lényed alázatának öntudata; alázatos magatartásod
egy puhány gyávaságának kinyomata lesz, ha nem érzik e magatartás mögött emberi
rangod. Ha az emberek között kell élned – s nem vagy tapír, sem keselyű, hol is
élhetsz máshol? –, egyszerre kell uralkodnod és engedelmeskedned, mindig rangtartóan
és szerényen, mindig komolyan és készségesen, mindig alázatosan és méltóságosan.
Máskülönben pökhendi fráter vagy csak, szánalmas és gyáva rabszolga. De
Epiktétosz valóban rabszolga volt: mégis, alázattal viselte ezt a sorsot és uralkodott
az emberek fölött.